1979–1983 táncórák a Kreatív Mozgás Stúdió nyitása előtt

Angelus Iván és Kálmán Ferenc a Kreatív Mozgás Stúdió 1983-as megalakulása előtt is szerveztek szakmai programokat, köztük táncórákat is. Ebben a bejegyzésben négy helyszín programjait mutatjuk be időrendi sorrendben:
1979-1980 Hazafias Népfront, XIV. kerület
1980-1982 Őrmezei Közösségi Ház, XI. kerület
1981-1983 Jókai Művelődés Központ, HVDSZ, VII. kerület
1982-1983 Lágymányosi Közösségi Ház, XI. kerület

A KMS megalakulása előtt Magyarországon Jeszenszky Endre tánciskolájában lehetett dzsessz technikát tanulni. Ezenkívül külföldi kurzusokra jártak azok, akik szélesebb körű inspirációt kerestek. A kölni Nemzetközi Tánckurzus (Nyugat-Németország) és a drezdai Palucca iskola Nemzetközi Nyári Kurzusa (Kelet-Németország) volt a két kedvelt célpont. A KMS-ből Angelus Iván, Kálmán Ferenc és Fincza Erika is járt ezeken a kurzusokon. Az 1980-as drezdai órákról Super 8-ra készült felvételeket a bejegyzés végén mutatjuk.

1979-1980
Helyszín: Hazafias Népfront (XIV. kerület, Thököly út 73.)

Programok: táncfilmek vetítése, zenehallgatás, beszámolók előadásokról, fesztiválokról, folyóirat-böngészés

A Hazafias Népfront székházának használaton kívüli pincehelysége volt az első színtér (heti egy alkalom, ingyenesen). A nyilvános szakmai programokon kívül Angelus Iván és Kálmán Ferenc – akik Jeszenszky Endre jazz-óráiról ismerték egymást – kísérleti műhelymunkát is végeztek. A hirdetés szerint kéthetente csütörtöki nyilvános klub-program vetítésekből, beszélgetésekből állt. A témák: Martha Graham, Maurice Béjart, Carolyne Carlson, Maina Gielgoud, Markó Iván, Balet Blaska, Tízéves a Pécsi Balett, cseh és lengyel balettművészet modern törekvései, keleti táncművészetek: Japán, India…

“Elindult a tánc iránt érdeklődő, kallódó emberek együttműködése. Megalakítottuk az Új Tánc Klubot egy Thököly úti pincében. Itt havonta megjelent negyven-ötven ember. Mi nekik táncfilmeket vetítettünk. Kálmán Ferenccel pedig – aki azóta is változatlanul a legjobb táncos ebben a körben – elkezdtünk játszani abban a szobányi helységben, ahol mindössze egy lámpa lógott középen. Így a csupasz falra vetülő árnyékunkkal is lehetett kezdeni valamit. Műhelymunka indult.”
Fuchs Lívia: Valami más. Film Színház Muzsika, 1990.10.06., 34. évf./40. szám, 14-15. old.

“Érdekes kezdeményezést karolt fel a budapesti Hazafias Népfront XIV. kerületi szervezete: Thököly úti székházának pinceklubjában otthont adott a táncművészet újonnan keletkezett baráti körének. A lelkes fiatalok csoportja az elmúlt évadban többször rendezett táncművészeti-tánctörténeti eszmecseréket, számos alkalommal pedig izgalmas táncfilmeket is vetítettek.”
Hírek (az Új Tánc Klubról). Táncművészet, 1980.09.01., 5. évf./9. szám, 16. old.


1980-1982
Helyszín: Őrmezei Közösségi Ház (XI. kerület, Cirmos utca 8.)

Itt kezdődtek a rendszeres táncórák, melyeknek bemutatkozó estje volt a Janis Joplin műsor.

“1980. szeptember óta, a Népművelési Intézet komoly anyagi támogatása mellett az ÚJ TÁNCKLUB a XI., Cirmos u. 8. alatt, az őrmezői közösségi épületben működik. A “mecénás” nevében mondja Héra Éva:
– Érdekes és figyelemre méltó volt Angelus Iván mániája és munkaterv javaslata. Azért is, mert az amatőr balett és társastánc oktatásban már a csőd jelentkezett. A tánc iránti tömegigényt viszont nap mint nap érezzük, tapasztaljuk. (…) Ebben rejlik számunkra a klub igazi jelentősége: végre fórumot kapna a táncos ismeretterjesztés. Ezt eddig sem a szövetség, sem a szövetség folyóirata nem tudta megteremteni. Utcáról bejött emberek számára mondana, mutatna újat a táncról, a tánc formálta közösségekről, életmódról.”
Zétényi Lili: Tánc a Cirmos utcában. Szabadidő Magazin, 1980., 4. szám, 26-27. old.


1981-1983
Helyszín: HVDSZ / Jókai Művelődési Központ (VII. kerület, Akácfa u. 32. 3. em.)

Foglalkozások: jazz-gimnasztika, színész torna / jazz-gimnasztika / jazz-balett
Óraadó: Angelus Iván

A Stúdió K-ban elkezdett mozgástréning után Angelus Iván szélesebb körnek hirdetett reggeli órákat. Hétfőtől csütörtökig a próbák előtt, elsősorban színészek, művészek, de “civilek” is jártak kitartóan. Színész-torna, jazz-balett, jazz-gimnasztika néven futottak a 60 perces órák. Az épület 2. szintjén Novák Ferenc Bihari Együttese próbált. Ott volt a Tükrök című előadás bemutatója 1982. április 4-én. Ekkoriban itt próbált és játszott a Stúdió K is, míg 1982. április 24-én ki nem dobták őket a Teaház rendezvények miatt.

“A nyolcvanas évek elején történt. Angelus Iván Peremartoni Krisztinával egy sorban állt az IBUSZ-nál. – Miért nem csinálunk valami tornát? – kérdezte Krisztina. – Megbeszéltük – válaszolt Iván. – Szeptemberben indulunk.”
Gönczi Annamária: Magányos harcos. Elite, 1996.03., 28-31. old.


1982-1983
Helyszín: Lágymányosi Közösségi Ház (XI. kerület, Kőrösy József u. 17.)

Foglalkozások: tánc improvizáció, mozgásszínház, jazz-balett, Graham, Limón technika
Óraadó: Angelus Iván, Kálmán Ferenc

1982 szeptemberében kezdődött az improvizációra is építő táncoktatás: Angelus Iván és Kálmán Ferenc vezetésével indult egy kb 40 fős csoport, heti két délután 90 percben. Az évad végén Spirál Mozgásszínház néven mutatkoztak be Improvizációk című estjükkel.

“-Minek van a legnagyobb sikere?
-Nehéz rá válaszolni. Az Angelus Iván vezette Spirál Mozgásszzínház és a dzsesszbalettpróbák rengeteg lelkes hívet számlálnak, és ugyancsak nagy sikere van a minden hónap első szombatján műsoron levő Budapesti Ragtime Klubnak.
És még: japán harci játékok klubja, folklór stúdió, operastúdió, művészetbarát szakkör, bolgár táncház, bridzstanfolyam.”
Pálffy Judit: Minden korosztálynak – közösségi házak. Lágymányos, Őrmező. Esti Hírlap, 1983.04.30., 28. évf./102. szám, 6. old.

“Színes, mozgalmas programjainak köszönhetően a fiatalok ledvelt szórakozóhelye a lágymányosi közösségi ház. Keddenként például az operastúdiónak ad otthont, ahol a tozennyolc éven felüli műkedvelő diákokkal, szakmunkásokkal, értelmiségiekkel foglalkozik Sass József karnagy. Ugyanezen a napon működik a Tímár Sándor vezette folklórstúdió és a Spirál mozgásszínház is.”
Közösségi ház. Magyar Ifjúság, 1983.03.04., 27. évf./9. szám, 6. old.


Dick O’Swanborn jazz workshop, Drezda, International Sommerkurs der Palucca Schule, 1980. 06. 23 és 07. 05. között, (Super 8-ról digitalizált néma felvétel)
Dick O’Swanborn jazz workshop, Drezda, International Sommerkurs der Palucca Schule, 1980. 06. 23 és 07. 05. között
Karin Waehner modern tánc tréningje, Drezda, International Sommerkurs der Palucca Schule, 1980. 06. 23 – 07. 05.
Kurzus, Drezda, International Sommerkurs der Palucca Schule, 1980. 06. 23. – 07. 05.
Kurzus, Drezda, International Sommerkurs der Palucca Schule, 1980. 06. 23. – 07. 05.