1983–1991 rendszeres órák a Kreatív Mozgás Stúdióban

Helyszín: XIII. Csanády u. 19.

A Kreatív Mozgás Stúdiót 1983 szeptemberében Angelus Iván és Kálmán Ferenc alapította. Az egykori iskolaépület pincéjében, valaha tornateremként funkcionáló teret újították fel a nyár során. Egy táncstúdiót, egy kisebb termet, öltözőket, zuhanyzókat alakítottak ki a 183 nm-es térben. A Stúdióban az állandó órák (tánc, képzőművészet) mellett gyakoriak a vendégtanárok is. A KMS szervezi a nyári és téli, egy-két hetes tánctanfolyamokat is, ahová külföldi vendégtanárokat is hívnak. Az oktatási tevékenység mellett próbateremként valamint előadásokat, koncertek befogadó helyszínként is működik. A Csanády utcai helyszínen 1999-ig működött a Stúdió. A KMS Pannónia utca 55. szám alatti helyisége 1995 szeptemberétől működött. 1999-től az óbudai Goli Tánchelyre költözött a szakmai tevékenység, ekkor már Budapest Tánciskola néven, ahol azóta is működik, jelenleg Budapest Kortárstánc Főiskolaként.
Ebben a bejegyzésben az órarendi, rendszeres órákat mutatjuk be, évadonként, az 1983 és 1991 közötti időszakban. 1991 őszétől megváltozik a Stúdió arculata. Elindul az iskolarendszerű képzés, azaz a hét minden napján, délelőtt járnak a felvételi során kiválasztott növendékek. Emellett délután továbbra is járhat bárki a nyitott órákra.

1983

Foglalkozások:
Felnőtteknek: aerobik, jazz-gimnasztika, jazz-balett, téralkotó szeminárium
Kamaszoknak: jazz-balett, modern tánc (Graham, Limón), improvizáció, képzőművészeti foglalkozás
Gyerekeknek: modern táncgimnasztika, improvizáció, játék, képzőművészeti foglalkozás
Egyéb: relaxáció, hétvégi kurzusok, pedagógus konzultáció
Autogén tréning Mérei Zsuzsával (plakát)

“Tanuljon meg pihenni! Autogén-tréning a Kreatív Mozgás Stúdióban.”
Esti Hírlap, 1983.11.24., 28. évf./278. szám, 246. old.


1984

Foglalkozások:
Gyerektánc (6-9 évesek)
Gyerektánc (10-14 évesek)
Jazz-modern-improvizáció (kezdő)
Jazz-modern-improvizáció (haladó)
Modern tánctechnika
Jazz & improvizáció
Jazzgimnasztika
Kondíciótánc

Gyermek képzőművészeti foglalkozások (minden csütörtökön)
Autogén tréning (minden szombaton) Mérei Zsuzsával (felhívás, plakát)
Új Tánc Klub (minden hónap utolsó szerdáján)
Művészet és Improvizáció (általában a hónapok utolsó vasárnapján)

1984-ősz-órarend

1984. ősz órarend tájékoztató

“Dzsesszbalett – kondícióórák nyáron is minden korosztálynak a Kreatív Mozgás Stúdióban.”
Esti Hírlap, 1984.06.14., 29. évf./139. szám, 6. old.

“Jazzbalett, kondíciótánc, gyermektánc és képzőművészet, modern tánc, improvizáció, autogén tréning foglalkozásainkon idén is várjuk vendégeinket a KREATÍV MOZGÁS STÚDIÓBAN. (…) Jelentkezés: augusztus 31-től.”
Népszava, 1984.09.07., 112. évf./210. szám, 8. old.
Pesti Műsor, 1984.08.29., 33. évf./35. szám, 71. old.


1985. január-június

Foglalkozások:
Gyerektánc (6-9 évesek)
Gyerektánc (10-14 évesek)
Jazz-modern-improvizáció (kezdő)
Jazz-modern-improvizáció (haladó)
Modern tánctechnika
Jazz + improvizáció
Jazzgimnasztika
Kondíciótánc

Új Tánc Klub (minden hónap utolsó szerdáján)
Művészet és Improvizáció (minden hónap utolsó vasárnapján)
Képzőművészeti foglalkozás (minden csütörtökön) – Németh Ilona
Autogén tréning (minden szombaton) – Mérei Zsuzsa
Kórus műhely (minden csütörtökön és szombaton) – Varga Ferenc
Shiatsu tanfolyam (minden szombaton) – Lore Wiebe Wiggers

“Képzőművészeti foglalkozásain várjuk 6-10 éves vendégeinket. Agyagozás, bábozás, játékkészítés, gipszöntés, rajzolás, festés és még sokféle technika, ami otthon maszatol. Vezeti: Németh Ilona.”
Magyar Nemzet, 1984.11.11., 47. évf./265. szám, 11. old.

“Középkori kóruszenével foglalkozó műhelyt indítunk a Kreatív mozgás stúdióban. Foglalkozások csütörtök és szombat 15 órától. Ambíciózus fiatalok jelentkezését várjuk.”
Magyar Nemzet, 1985.01.05., 48. évf./3. szám, 15. old.

“A kreatív mozgás stúdió tánc és kondíciótánc óráin megüresedett helyekre felvételt hirdet felnőtteknek és 9-13 éveseknek. Foglalkozások a reggeli órákban is.”
Magyar Nemzet, 1985.01.19., 48. évf./15. szám, 13. old.


1985. szeptember – 1986 június

Foglalkozások:
Gyerektánc (6-9 évesek haladó)
Gyerektánc (6-9 évesek kezdő)
Kamasz tánc (9-13 évesek haladó)
Kamasz tánc (9-13 évesek kezdő)
Jazz balett-modern tánc-improvizáció (haladó)
Jazz balett-modern tánc-improvizáció (kezdő)
Modern tánc (haladó)
Jazz balett
Kondíció tánc

Képzőművészeti foglalkozás – Németh Ilona (plakát)

Jazz tánc Kálmán Ferenccel (plakát)

Óraadók:
Angelus Iván, Sitkey Gabriella, Kálmán Ferenc, Berger Gyula

Gönczi Gergely tréningje, KMS Csanády utca, 1985. december
Gönczi Gergely tréningje, KMS Csanády utca, 1985. december
Kálmán Ferenc magnós tréningje, KMS Csanády utca, 1985. december
Angelus Iván felnőtt tréningje, KMS Csanády utca, 1986. 03. 19.
Angelus Iván szóló improvizációja, KMS Csanády utca, 1986.03.03.
Berger Gyula órája, KMS Csanády utca

“KREATÍV KÉPZŐMŰVÉSZETI FOGLALKOZÁYOK, JÁTÉK MŰALKOTÁSOKKAL, ANIMÁCIÓS FILMKÉSZÍTÉS. Alsó- és felsőtagozatos gyerekeknek és középiskolás fiataloknak október 9-től, a KREATÍV MOZGÁS STÚDIÓBAN.”
Magyar Nemzet, 1985.10.09., 48. évf./237. szám, 8. old.

A váltás oka?
– Másfél éve elkísértem a barátomat Budapestre, a Kreatív Mozgásstúdió dzsessztánctanfolyamára. Egy alkalommal beálltam közéjük. Jól követhettem a koreográfiát, mert a tanár megdicsért, és megkérddezte: “Hol tanult táncolni?” Hát így kezdődött.”
A diszkókirály. Népsport, 1985.12.15., 41. évf./298. szám, 9. old.

“KONDÍCIÓTÁNC és JAZZ-BALETT foglalkozások a reggeli órákban. KREATÍV MOZGÁS STÚDIÓ.”
Magyar Nemzet, 1986.04.26., 49. évf./98. szám, 16. old.


1986/87

Foglalkozások:
Haladó kurzusok:
Október: helyes tartás, tér, ritmus, légzés
November-december: forgás, ugrás, emelés
Január-február: kompozíció
Március: forgás, ugrás, emelés, tágítás
Április-május-június: személyiség a táncban

Kondíciótánc
Jazz balett
Modern tánc (alapozó)
Jazz, modern, improvizáció

Kamasz tánc (9-13 évesek haladó)
Kamasz tánc (9-13 évesek kezdő)
Gyerektánc (6-8 évesek)

Képzőművészeti foglalkozások – Németh Ilona (plakát)

Óraadók:
Angelus Iván, Sitkey Gabriella, Kálmán Ferenc, Szikra Judit (a Stúdió házigazdája)

Angelus Iván felnőtt tréningje, KMS Csanády utca, 1986.
TV műsor, Hármas Csatorna (mozgás, animáció, képzőművészet), 1987. április 24., műsorvezető: Varsányi Ferenc, szereplők: Angelus Iván, Forgács Péter, Vekerdy Tamás, Németh Ilona
Kortárs tréning, Angelus Iván kortárs tréning, KMS Csanády utca, 1986.
Angelus Iván kreatív gyerektánc és felnőtt kortárstánc óra, KMS Csanády utca, 1986. március
Angelus Iván felnőtt tréning I., KMS Csanády utca, 1986.03.05.
Angelus Iván felnőtt tréning II., KMS Csanády utca, 1986.06.13.

“A KREATÍV MOZGÁS STÚDIÓBAN október 5-től indítja Angelus Iván – haladó tánc- és előadóművészeti kurzusát.”
Magyar Nemzet, 1986.09.27., 49. évf./228. szám, 16. old.
Magyar Nemzet, 1986.10.04., 49. évf./234. szám, 16. old.

“A KREATÍV MOZGÁS STÚDIÓBAN két hónapos haladó tánckurzus indul Angelus Iván vezetésével. Témája: forgás, ugrás, emelés.”
Magyar Nemzet, 1986.11.01., 49. évf./258. szám, 16. old.

“Modern tánc, jazzbalett, kondíciótánc tanfolyamokat indít reggeli, délutáni és esti órákban szeptembertől a KREATÍV MOZGÁS STÚDIÓ, ugyanitt szerda délutánonként gyermekek részére képzőművészeti órák.”
Magyar Nemzet, 1986.09.10., 49. évf./213. szám, 8. old.
Magyar Nemzet, 1986.09.11., 49. évf./214. szám, 11. old.

“A KREATÍV MOZGÁS STÚDIÓ reggeli jazz- és kondíciótánc óráira, valamint a Modern tánc és a Kompozíciós kurzusokra most lehet jelentkezni.”
Magyar Nemzet, 1987.01.10., 50. évf./8. szám, 16. old.


1987/88

Foglalkozások:
Kondíciótánc
Jazztánc
Jazz, modern, improvizáció (kezdő)
Jazz, modern, improvizáció (haladó)
6-9 évesek (haladó)
6-9 évesek (kezdő)
9-13 évesek (kezdő)
Modern tánc

Képzőművészeti foglalkozások – Kis-Kéry Csilla (plakát1, plakát2)
Autogén tréning – Mérei Zsuzsa (plakát)

Óraadók:
Angelus Iván, Sitkey Gabriella, Kálmán Ferenc, Gönczi Gergely, Kertész Kata (a Stúdió házigazdája)

Hármas Csatorna (mozgás, animáció, képzőművészet) című TV műsor, 1987., Készítették: Pálmai Katalin (szerkesztő), Bakos Katalin (rendező), résztvevők: Varsányi Ferenc (műsorvezető), Angelus Iván, Forgács Péter képzőművészeti foglalkozás, Vekerdy Tamás, Németh Ilona, Martha Graham: Medea (részlet)
Helyet a nap alatt! című TV műsor, 1987., Készítették: Nagy György (szerkesztő), György Péter (szakértő), Bodnár István (rendező), szereplők: Wahorn András, Szemző Tibor, Balogh Tibor, Grandpierre Attila, Szkárosi Endre, Galántai György, Melis László, Soós András, Balaskó Jenő, Kelényi Béla, Nagy Bálint, Borza Endre, Lugossy László, Angelus Iván, szerkesztő: Nagy György, rendező: Bodnár István
Angelus Iván felnőtt tréningje, KMS Csanády utca, 1988. január 29.

“A KREATÍV MOZGÁS STÚDIÓ jazz-, kondíció-, sztepp-, gyermek- és moderntánc-óráira, valamint képzőművészeti foglalkozásaira beiratkozás augusztus 27., csütörtökön, du 4-7-ig.”
Magyar Nemzet, 1987.08.23., 50. évf./197. szám, 8. old.
Magyar Nemzet, 1987.08.27., 50. évf./201. szám, 11. old.
Magyar Nemzet, 1987.08.31., 50. évf./204. szám, 11. old.

“A KREATÍV MOZGÁS STÚDIÓ új szolgáltatása a táncosok munkaközvetítésével foglalkozó TÁNCMŰVÉSZ ADATBANK”
Magyar Nemzet, 1988.01.23. 51. évf./19. szám, 16. old.

“Jazz-, kondíció-, gyerektáncórák egész nyáron. Gyerektáborozás Balatonnál és Budapesten. Tánc és Előadóművészet workshop Angelus Iván vezetésével: június 21 – július 1. és augusztus 22 – 26.”
Magyar Nemzet, 1988.05.06., 51. évf./107. szám, 8. old.

“L’atelier “Créativité Gestuelle” fondé en Septembre 1983 est une communauté économique autonome. Sa principale activité vise á développer une forme particulière de métacommunication fondée sur diverses techniques de la danse moderne et du théâtre expérimental et sur une technique d’improvisation élaborée par les participants.”
Mátyus Aliz: Un privé a Budapest. ford. Köböl Anna, Losonczy Anne (ed.): Budapest. Danube blues, Autrement, Paris, 1988, 148-149. old.


1988/89

Foglalkozások:
Gyerektánc
Jazz-modern improvizáció
Modern tánc
Jazz tánc
Kondíció tánc
Kismama torna
Sztepp tánc – Pécsi Gizi

Képzőművészeti foglalkozások – Kis-Kéry Csilla
Torna csak férfiaknak
Társastánc
Fecske-estek (kamara jellegű kísérleti törekvések, szombatonként)
Logopédus

Óraadók:
Angelus Iván, Kálmán Ferenc, Sitkey Gabriella, Pécsi Gizi

1988_89-órarend-tájékoztató

1988/89 órarend tájékoztató

Angelus Iván felnőtt tréningje, KMS Csanády utca, 1988. október 17.

“A KREATÍV MOZGÁS STÚDIÓ jazz, kondíció, modern és gyerektánc, stepp, képzőművészeti óráira beiratkozás: 1-jént, csütörtökön 16.00-20.00 és 2-án 10.00-17.00.”
Magyar Nemzet, 1988.08.27., 51. évf./205. szám, 16. old.
Magyar Nemzet, 1988.08.31., 51. évf./208. szám, 8. old.

“A KREATÍV MOZGÁS STÚDIÓ felvételt hirdet 8-13 éves fiúknak modern tánc, akrobatika, keleti harci művészetek tematikájú tanfolyamára.”
Magyar Nemzet, 1988.09.10., 51. évf./217. szám, 16. old.

“A stúdió 1983 óta működik, és mellesleg ellátja a házban lévő általános iskola tanulóinak speciális testnevelő foglalkoztatását is. Öt éven keresztül modern táncversenyeket és -tanfolyamokat is szerveztek, amelyeken egyedül vagy csoportosan bárki részt vehetett, aki valami eredetit akart produkálni. Jöttek külföldiek is, mivelhogy neves nemzetközi személyiségek vezettek itt tanfolyamokat. Az iskola reggel 7-kor nyit, és este 9-kor zár.”
Széchy Ágnes: Egy rendhagyó tánciskola. (ismeretlen forrás), 1989., 16. old.

“A KREATÍV MOZGÁS STÚDIÓ dzsessz, kondíció, modern tánc, improvizáció, sztepp és képzőművészeti óráira várjuk a jelentkezőket! Februártól: Torna 60 éven felülieknek.”
Magyar Nemzet, 1989.01.14., 52. évf./12. szám, 16. old.

“Táncszínházi előadóművész, modern tánc, sztepp és képzőművészeti óráinkra valamint dzsessz és kondíció órákra, 60-on felüliek tornájára is várjuk a jelentkezőket.”
Magyar Nemzet, 1989.02.25., 52. évf./48. szám, 16. old.


1989/90

Foglalkozások:
Kondíció tánc
Jazz tánc
Jazz-Afro
Kondíció ’60
Gyógymozgás – Dr. Gönczi Gergely
Sztepp tánc – Pécsi Gizi
Gyerektánc (6-9 évesek kezdő)
Gyerektánc (9-13 évesek kezdő)
Gyerektánc (9-13 évesek haladó)
Gyerektánc (8-12 éves fiúk)
Képzőművészet – Kis-Kéry Csilla
Jazz, modern (kezdő)
Jazz, modern, kompozíció (kezdő-középhaladó)
Jazz, modern, kompozíció (középhaladó)
Jazz, modern, kompozíció (haladó)
Gyerek foglalkozás: Sitkey Gabriella (kezdők), Angelus Iván (haladók), Sághy Emese (helyettesítő)

Óraadók:
Angelus Iván, Kálmán Ferenc, Sitkey Gabriella, Sághy Emese, Pécsi Gizi, Dr. Gönczi Gergely, Kis-Kéry Csilla, Jánosi László

1989_90-órarend-tájékoztató

1989/90 órarend tájékoztató

Gönczi Gergely kortárstánc tréning, KMS Csanády utca, 1990.
Jánosi László társastánc óra, Kreatív Mozgás Stúdió, 1990.

“A KREATÍV MOZGÁS STÚDIÓ szeptember 6-án indítja hetedik évadját. Dzsessz-, modern-, és sztepptánc, táncszínház amatőröknek és profiknak, kezdőknek és haladóknak. Gyerektánc és képzőművészet 6 éves kortól. Kondíciótánc, gyógymozgás fiataloknak és idősebbeknek is. Reggel 7-től este 9-ig. Beiratkozás szeptember 4-5-én, 11-től 20 óráig.”
Magyar Nemzet, 1989.09.02., 52. évf./206. szám, 16. old.

“A KREATÍV MOZGÁS STÚDIÓ ismét várja vendégeit. Gyerektánc és képzőművészet 6 éves kortól. Jazz-, modern- és sztepptánc, táncszínház amatőröknek és profiknak, kezdőknek és haladóknak. Kondíciótánc, gyógymozgás fiataloknak és idősebbeknek is. Reggel 7-től este 9-ig.”
Magyar Hírlap, 1989.09.12., 22. évf./214. szám, 7. old.

“KREATÍV MOZGÁS STÚDIÓ: Tánc, színház, videó foglalkozás december 4-től január 26-ig gyerekeknek és kamaszoknak. (…) Testismeret és kondíció felnőtteknek.”
Magyar Nemzet, 1989.11.25., 52. évfolyam/278. szám, 16. old.

“A Kreatív Mozgás Stúdió májusi dzsessztánc és társastánc, valamint kora reggeli kondíció óráira most lehet jelentkezni.”
Magyar Nemzet, 1990.04.29., 53. évf./100. szám, 8. old.


1990/91

Foglalkozások:
Kondíció tánc – Sitkey Gabriella, Kálmán Ferenc, Gál Eszter
Sztepp tánc – Pécsi Gizi
Gyermektánc – Seregi Viktória
Jazz tánc – Gál Eszter, Visontai Miklós
Egészséges tartás – Visontai Miklós
Modern tánc – Gálik Éva

1990_91-órarend-tájékoztató

1990/91 órarend tájékoztató


é.n.-KMS-órák_ismertető

a Kreatív Mozgás Stúdió órarend ismertető szórólapja

Angelus Iván portréfilm (Ádám fiai Éva lányai sorozat) TV műsor, 1992, rendező: Pálmai Katalin

“A KREATÍV MOZGÁS STÚDIÓ (…) szeptemberben induló JAZZTÁNC, MODERN TÁNC, KONDÍCIÓ, GYERMEKTÁNC és EGÉSZSÉGES TARTÁS tanfolyamaira folyamatosan lehet jelentkezni (…). INTENZÍV modern tánc, és keleti akrobatika tanfolyamokat indítunk magyar, amerikai, svájci vendégtanárok vezetésével.”
Magyar Nemzet, 1990.08.30., 53. évf./203. szám, 11. old.
Magyar Hírlap, 1990.08.31., 23. évf./204. szám, 14. old.
Népszabadság, 1990.08.31., 48. évf./204. szám, 9. old.
Magyar Nemzet, 1990.08.31., 53. évf./204. szám, 7. old.
Népszabadság, 1990.09.01., 48. évf./205. szám, 23. old.
Magyar Nemzet, 1990.09.01., 53. évf./205. szám, 16. old.
Magyar Nemzet, 1990.09.03., 53. évf./206. szám, 12. old.

“A Kreatív Mozgás Stúdió (…) dzsessz-, moderntánc-, gyermektánc-, sztepptanfolyamaira, egészséges tartás és kora reggeli kondíció óráira jelentkezni lehet folyamatosan hétköznap 17-20 óráig, kedd, péntek 7-10 óráig. Szeptemberben intenzív keleti akrobatika és kortárs tánctanfolyamok.”
Népszabadság, 1990.09.04., 48. évf./207. szám, 11. old.
Népszabadság, 1990.09.06., 48. évf./209. szám, 11. old.
Népszabadság, 1990.09.08., 48. évf./211. szám, 23. old.
Magyar Hírlap, 1990.09.08., 23. évf./211. szám, 7. old.
Magyar Nemzet, 1990.09.08., 53. évf./211. szám, 16. old.
Magyar Nemzet, 1990.09.10., 53. évf./212. szám, 11. old.

“Dzsessztánc-, kontakttánc- és kortárs táncművészeti tanfolyamokra, kondíciótánc-órákra lehet jelentkezni novembertől folyamatosan a Kreatív Mozgás Stúdióban.”
Magyar Hírlap, 1990.11.01., 23. évf./256. szám, 7. old.
Magyar Nemzet, 1990.11.01., 53. évf./256. szám, 15. old.
Népszabadság, 1990.11.01., 48. évf./256. szám, 11. old.
Magyar Nemzet, 1990.11.02., 53. évf./257. szám, 7. old.
Népszabadság, 1990.11.02., 48. évf./257. szám, 12. old.
Magyar Hírlap, 1990.11.02., 23. évf./257. szám, 15. old.

“GYÓGYSZERDA a KREATÍV MOZGÁS STÚDIÓBAN: gerinctorna, páros relaxáció, masszázs, shiatsu és reiki.”
Népszabadság, 1991.04.09., 49. évf./82. szám, 11 old.

“KONDÍCIÓTÁNCÓRÁK a KREATÍV MOZGÁS STÚDIÓBAN reggel, este. (…) Bharate Natyam indiai tánc ugyanitt.”
Népszabadság, 1991.08.31., 49. évf./204. szám, 28. old.